2009. július 31., péntek

Garmin Nüvi 1390T GPS navigáció

A Garmin egyik új készüléke a Garmin Nuvi 1390T, amely a Garmin új generációs GPS navigációs készülékei közé tartozik. A navigáció 25 százalékkal kisebb, mint társai - illetve ennyivel keskenyebb náluk - de ezen kívül számtalan újítást is tartalmaz, amelyek igen kívánatossá teszik. A GPS nemcsak autósok, hanem gyalogosok számára is hasznos lehet, erre jöttek rá a Garmin tervezői, és ellátták az 1390T-t néhány gyalogosbarát újítással. Természetesen tartalmaz real-time navigációs lehetőséget is, és TMC figyelést is - havidíj nélkül. Kiválaszthatjuk hogy gyorsan, vagy gazdaságosan szeretnénk megérkezni, és bluetooth kapcsolattal szinkronizálhatjuk a kütyüt a mobilunkkal. Mindennek persze ára is van, 400 dollár körüli áron kerül a boltok polcaira.
Kapcsolódó cikkek: hubpages, cargpsreviews, gpsmagazine

2009. július 30., csütörtök

Garmin Nüvifon - GPS+telefon

Hosszas szerencsétlenkedés után végre úgy tűnik, hogy megjelenik a piacon a Garmin és az Asus közös GPS-mobiltelefon masinája, igaz, egyenlőre még csak a távol-keleten. A telefon android operációs rendszerrel működik, és állítólag épp ez okozta a problémát, A két egyébként nem éppen mobiltelefonra specializálódott gyártó ugyanis azt nyilatkozta, hogy az operációs rendszerrel gyűlt meg a bajuk, ezért késett ennyit a telefon.

Kapcsolódó linkek: gizmodo, siftwire, mobiltippek.wordpress

2009. július 29., szerda

Mio Moov M300 és M400 PNA-k

A Mio két új GPS navigációs készüléket mutatott be M300 és M400 néven. Az M300 a kisebb, egyszerűbb darab, kijelzője 3,5 coll, és 320×240pixel. 100 dolláros ára tartalmaz egy Franciaország térképet. A GPS készülék jelzi a radarokat is egy évi frissítési lehetőséggel. Az M400 kijelzője 4.3 inch, és 480 x 272 pixel, és Európa 23 államának térképét tartalmazza. Mindkét készülék az úgynevezett Local Mio szolgáltatással érkezik, amely lehetővé teszi a szinkronizálást a számítógépünkkel boltok, POI-k, és telefonszámok terén is. Az M400 a NavPixfotó navigációs rendszert is tartalmazza, amellyel a Geotagging szolgáltatást vehetjük igénybe.
Kapcsolódó cikkek: gpsnews.org,syngadget.com, gpsblah.com

2009. július 27., hétfő

GPS messenger a színen

Azt szoktuk meg, hogy a GPS fogadja az adatokat a műholdtól, és ez alapján segít nekünk eligazodni a világban. A SPOT GPS messenger segítségével azonban nemcsak fogadni tudjuk ezeket a jeleket, hanem mi magunk továbbíthatjuk is őket. Így a SPOT messenger segítségével megoszthatjuk a helyzetünket a családunkkal, barátainkkal - most már akár Facebook-on is - vagy akár segítséget is hívhatunk - legalábbis Amerikában, a 911 segítségével. A GPS készülék ugyan semmiféle kijelzővel nem rendelkezik, és, mint ilyen nekünk nem fog információt adni a helyzetünkről, de legalább haza tudunk küldeni egy életjelet, ha épp a Himalája hátán kaptatunk felfelé. A GPS messenger, tehát nem, vagy PNA, nem tudunk vele telefonálni, vagy SMS-t küldeni.

Kapcsolódó cikkek: techfresh.net, ubergizmo, advrider

2009. július 24., péntek

GPS extra

A GPS ma már számtalan dolgot tud, amit nem is várnánk tőle amellett, hogy a navigációval azért még vannak gondjai. A TMC vevő kifejezetten hasznos lehet egy városi forgalomban, de ha az ország útjait rójuk, felesleges. Ha az utazások között hosszabb időt töltünk a kocsiban várakozva, jól jöhet egy videók lejátszására is alkalmas GPS navigáció, de egyébként nem valószínű, hogy használni fogjuk ezta funkciót. Ugyanaez igaz a TXT, és zene formátumok lejátszására is. Hiszen az autó saját hangszórói általában jobban szólnak, mint egy tízcentis kütyü, és ma már a legtöbb magnó felismeri az Mp3 formátumot.A bluetooth kihangosító funkció már hasznosabb lehet, bár az is igaz, hogy a telefon és a GPS közötti együttműködés ritkán problémamentes. Mielőtt kiválasztunk egy GPS készüléket, gondoljuk végig, hogy mik lesznek azok a funkciók, amiket használni fogunk benne, és ne vegyük meg csak azért a drágább GPS készüléket, mert többet tud, vagy mert mások azt mondták, hogy az jó.


Kapcsolódó cikkek: reviews.cnet.com, garmin.com, thegpsguide

2009. július 22., szerda

Wayteq x820 GPS navigáció

A PNA-k közül az egyik legsikelültebb darab a Wayteq x820, legalábbis, ha a külalakját nézzük. Nem olyan, mint egy féltégla, sokkal kerekebb, kecsesebb. A kijelző 4.3 colos, se nem nagy, se nem kicsi. Memóriakártya nem kell bele, mivel saját memóriája 2GB, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem is lehet beletenni. Micro SD kártyával bővíthető. A Waypeq x820 BT bluetooth antennát is tartalmaz, de a sima x820-as modell nem. Szerintem lényegtelen, hogy van-e benne, nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor nem a telefonomat párosítom össze a bluetooth fülessel, hanem a GPS-t. Városi közlekedésre is alkalmassá tehető a kütyü. Ugyan magától nem képes fogni a TMC jeleket, de alkalmas az antenna befogadására. Ha multimédiás eszközként is szeretnénk használni, akkor jó, ha tudjuk, hogy az ismertebb formátumokat mind lejátssza. Zene, videó és fénykép mellett akár TXT formátumú könyveket is megjelenít.Mini USB-n tölthetjük rá az információkat.

Kapcsolódó cikkek: pdadb.net, wayteq.com

2009. július 21., kedd

Pár dolog, ami jól jöhet egy GPS-ben

Összeszednék most pár dolgot, ami mindenképpen hasznos lesz egy GPS navigációs készülékben.

1. TMC- elsősorban a városi autósoknak lenne fontos, hogy figyelmeztesse őket valaki a dugókra, és esetleg elkerülő utakat is javasoljon helyette. Magyarországon még nem működik ez olyan jól, mint, ahogy szeretnénk, de sokak számára hasznos volna egy ilyen jellegű szolgáltatás.

2. Térképfrissítés! Nagyon fontos, hogy időről időre frissíthessük a kütyünk térképét, mert elavult térképpel épp azt veszíti el a GPS, amire való - a naprakészséget. Ha elavult térképpel navigálunk, sok kellemetlen meglepetés érhet minket - ha egy utat pl. elzártak, megszüntettek, illetve, ha a navigáció kerülőútra terel minket ott, ahol már épült egy többsávos autóút.

3. Könnyű, egyértelmű kezelés, és választható hangok. Ha sokáig ugyanazt a hangot hallgatjuk, akkor könnyen megszokjuk, belefásulunk, jól jön az alternatív útitárs, de fontosabb ennél, hogy könnyen beállíthassunk az úticéljainkat, és egyszerűen vehessünk fel köztes pontokat. Ha a GPS kezelése bonyolult, akkor a beállítás minden alkalommal egy tortúra lesz, és nem szívesen fogjuk majd használni a navigációt.

4. POI. A POI értelmezése kimaradt az előző írásokból, most pótolom a definíciót. A POI (Points Of Interest) olyan pontokat, helyeket, boltokat, stb. jelöl, amik érdekesek, érdeklődésre tarthatnak számot. Lehet z egy műemlék, egy templom, egy étterem, vagy épp egy orvosi rendelő is. Az egyik leghasznosabb funkció a parkolók megjelölésére szolgáló POI lehet.

Kapcsolódó cikkek: gps.about.com, gps.about.com, techhirek.wordpress.com

2009. július 20., hétfő

GPS, PDA, PNA, TCM - tisztázzuk az alapokat! 2.

Folytassuk az alapkifejezések tisztázását a GPS navigációk világából.

A-GPS

Az A-GPS működése leginkább a szolgáltató és a GPS készülék közötti adatcserén alapul. Az A-GPS, vagy Assisted GPS azt jelenti, hogy a GPS készülék nemcsak a műholdakkal kommunikál, hanem a mobiltelefon szolgáltatójával is. Ez lehetővé teszi, hogy az első pár percben, amikor a GPS vak lenne, mert még nem lát műholdat. Ha a GPS egy viszonylagos értéket elküld a helyzetéről a mobilszolgáltatónak, akkor a szolgáltató kiszámol egy pontos helyzetet a műholdakhoz viszonyítva. Ezt visszaküldi a navigációs készüléknek, és az már pontosan fog működni ezután. Jellemzően mobiltelefonokban találhatók A-GPS megoldások.

TCM

Traffic Message Channel - azaz TMC vevős GPS akkor kell, ha sokat autózunk városban, és szeretnénk elkerülni a dugókat. Jó, ha tudjuk, hogy hiába van ráírva egy készülékre, hogy TMC vevős, lehet, hogy a szolgáltató nem szerződött még le a megfelelő partnerekkel a TMC jelek vételéhez, így a GPS navigáció elvben képes fogni a jeleket, a gyakorlatban viszont mégsem kapja meg ezeket az információkat. Garmin GPS készülékkel nem érhet minket ilyen meglepetés. A TMC vevős GPS javasol nekünk egy alternatív útvonalat az eredeti útvonalon található dugók elkerülésére.

Kapcsolódó cikkek: navigadget, gpstekreviews, arstechnica

2009. július 17., péntek

GPS, PDA, PNA, TMC - tisztázzuk az alapokat!

Még mindig az alapozó cikkeknél maradva, írnék egy kicsit a GPS világban használatos - gyakran helytelenül használatos - kifejezésekről.

PDA

Gyakran halljuk a kifejezést: PDA. A PDA rövidítés a Personal Digital Assistant, vagyis a digitális személyi asszisztens kifejezés rövidítése, ami azt jelenti, hogy a zsebünkben tudhatunk egy kütyüt, ami nem főz kávét, de egyébként ideális titkárnő. Tárolja az üzeneteinket, a naptárunkat, figyelmeztet, ha tennivalónk van, de akár internetezhetünk is a segítségével. A legjellemzőbb külső jegye a PDA-knak az érintőképernyő, amit bökdösni kell, hogy irányíthassuk.

PNA

A PNA is a bökdösős kategóriába tartozik, de nem helyettesít egy irodát, mivel az elnevezése a Personal Navigation Assistant rövidítése. Ebből sejthető, hogy az, amit mi GPS navigációnak nevezünk, az bizony hivatalos nevén PNA. Ha definíciót keresünk, azt mondhatjuk, hogy a PNA olyan PDA, amit egyetlen célra specializáltak, amely cél nem más, mint a GPS alapú navigáció. Kisebb tudása azt is jelenti, hogy olcsóbb, mint egy PDA.

GPS vevő

Egyrészt GPS vevő a PNA egy alkatrésze, amely a műholdak jelét fogja, másrészt viszont GPS vevő tartozhat mobiltelefonokhoz is. A mobiltelefonok egy részében beépített GPS vevő van, egy másik részükhöz (jellemzően az okostelefonokhoz) pedig csatlakoztathatunk egy úgynevezett külső GPS vevőt, vagy GPS antennát.

Folytatásig olvasnivaló:gps.about, gmat.unsw.edu.au, travelbygps

2009. július 16., csütörtök

Hogyan működik a GPS?

Kezdjük az elején a GPS blogot, hiszen nem biztos, hogy mindenki a legújabb Garmin GPS navigációról, vagy épp a legújabb TomTom frissítésről szeretne hallani először. Nézzük meg hogyan is működik maga a GPS, azaz a globális helymeghatározó rendszer. A GPS készülék, amit a boltok polcairól hazavihetünk csak egy kis része az egész GPS rendszernek, melyet számos műholddal együtt alkot. Ezeknek a műholdaknak a jeleit felhasználva, hozzájuk viszonyított helyzete alapján határozza meg a GPS masina, hogy hol is vagyunk a világban. Ha belegondolunk, egyből eszünkbe jut, hogy nem elég egyetlen műhold alapján számolni (a helymeghatározáshoz legalább 4 kell), illetve, hogy minél több műholdat "lát" a GPS vevő, annál pontosabb eredményt kapunk, és annál stabilabban tartja meg a jelet. A rendszer harmadik eleme a szoftver, amely a jelek alapján elvezet minket úticélunkhoz. Mivel ez is sokféle lehet, érdemes kellő körültekintéssel választani közülük. Erről mindről bőségesen lesz szó a későbbiekben, ahogy igyekszünk sorra venni néhány olcsóbb, és drágább GPS modellt is.
Kapcsolódó cikkek: electronics.howstuffworks, nasm.si.edu, pocketgpsworld

2009. július 15., szerda

GPS-t mindenkinek!

Garmin, Navon, Navigon, iGo, TomTom - monanak ezek neked valamit? Ha nem, ez a blog neked szól, hogy lassan megismerd a GPS készülékek lehetőségeit, adottságait. Ha igen, ez a blog neked szól, hogy megismerd a GPS készülékek lehetőségeit, adottságait.


Lassan minden családban lesz átlagosan legalább egy GPS Magyországon, illetve a világon is. Ennek ellenére nagyon keveset tudunk róla, sokan a tulajdonosok közül is csak használják a GPS készüléket, vagy a GPS-es mobiltelefont, de nem tudják mennyi minden rejlik benne. A helymeghatározó eszközök száma (ide tartozik a GPS is) már az idén elérheti a kétbilliós számot. Hihetetlen, ha belegondolunk. Aminek mindez köszönhető - a közhelyszerűen gyorsuló világon kívül - a technika egyre olcsóbbá válása. Ma már szinte mindegyik készülék képes multimédiás funkciókra, illetve Bluetooth kapcsolatra akár a mobiltelefon fülesével, de sokan (szülők, nagyszülők, technika iránt kevésbé fogékonyak) nem tudják, vagy nem használják ezeket. A TCM sokak számára valami varázsigének tűnik. Ugyanakkor mivel elkezdett divatcikké is válni, megérkeztek az első rózsaszín modellek is. Igyekszem minél több érdekességet összegyűjteni a GPS világából.

Képforrás és hasonló cikkek: terminal, gps.about, techhirek.wordpress.com